Olmék kultúra

Az Olmékok világának kolosszális alkotásai című tárlaton felsorakoztatott darabok kora akár négyezer év is lehet, a több mint száz munka – közte egy négytonnás fejet formázó szobor is – október végéig látható.

“A szobrok nagy része bazaltból és andezitből készült. Vagyis olyan kőzetekből, amelyek a Mexikói-öböl vidékén egyáltalán nem találhatók meg” – mondta Erika Gomez, a mexikói nemzeti antropológiai és történeti intézet (INAH) képviselője. Az, hogy az olmékok miként jutottak ezekhez az alapanyagokhoz, rejtély, amit még meg kell fejteni – folytatta.

Az olmék civilizáció Mezoamerika kronológiája szerint a preklasszikus korban, i.e. 1200 és 400 között élte virágkorát. Az olmékoknak tulajdonítják a mexikói piramisokat, civilizációjuk két mai mexikói szövetségi állam, Veracruz és Tabasco területét foglalta el a Mexikói-öböl vidékén.

 

Több évtizede folynak a viták arról, hogy az olmék kultúrája, csak egy a sok közül, esetleg ebből alakult ki az összes többi dél és középamerikai (mezo-amerikai) kultúra. Ha a Science magazint olvassuk és a National Geographic álláspontját követjük, inkább arra a megállapításra jutunk, hogy az ősi amerikai népek, inkák, maják, aztékok tőlük tanultak. Igaz, egyes vélemények szerint ez a felfogás, ez az igen fejlett technikát igénylő fejeket ábrázoló szobrok miatt alakult ki.

 

A Mexikói-öböl alföldjén letelepedett olmékok művelés alá vették az esőerdő területét valamint az ártéri területet, amelyet a Mexikói-öbölbe torkolló számos folyó hordalékkal töltött fel. Itt alakult ki legkorábban az az olmék közösségi szervezet, amelynek formáját feltételezhetően a későbbi közép-amerikai kultúrák is átvették és továbbfejlesztették. 

Az élelmiszertermelő parasztság biztosította a munkaerőt, amely ellátta az uralkodók öröklődő kasztját, a papi hierarchiát, hivatalnokokat, kíséretet és a művészeket. A rang szerint elhelyezett és bekerített kerületek szertartási, adminisztrációs és közigazgatási funkciókat töltöttek be, s talán a piacgazdaság céljait is szolgalták. Szabályos időközönként a lakosság számára fenntartott vallási központokban az egész közösség összegyűlt rituális események céljából, így például a San Lorenzoban és La Ventaban. Ezekre a helyekre ma úgy tekintünk mint az építeszeti szerkezetében is megnyilvánuló ideális olmék társadalom alapjaira.

La Ventánál földből kiásott és kőfallal körülkerített nagyszerű udvar nyomaira bukkantak, amelyből a nagyobb végén egy, majdnem 30 méter magas vulkán alakú agyagpiramist vagy mesterséges dombot alakítottak ki. A La Ventai elrendezés egy korai formája a templompiramis-komplexusnak, amely a későbbi közép-amerikai indián városok tervezésére jellemző. A tér előtt négy kolosszális bazaltfej van, amelynek mindegyike kb. 10 tonna sulyú.

Majdnem olyan nagy teljesítmény lehetett a hatalmas kövek szállítása a lápos vidéken keresztül, a kb. 100 km-es távolságra lévő legközelebbi bazalt lelőhelytől, mint a fejek kifaragása. A bazaltfejek az olmék művészet kiemelkedő alkotásai; számos hasonló faragványt találtak Tres Zapotes-nél és a korábban feltárt San Lorenzói ásatási színhelyeknél. A régészek szerint a fejek nem istenségek képmásai, hanem uralkodóké. Mindkét helyen, San Lorenzónál és La Ventánál később barbár betolakodók erőszakkal megdöntötték a fennálló rendet, s a hatalmas fejeket tudatosan megrongálták.

Az olmékok elsősorban bazalttal dolgoztak, de szívesen készítettek jádéból csiszolt emberszerű lényeket jaguárszerű orral, amely kétségkívül a jaguáristen tiszteletére utal. Ez a korai megjelenése a közép-amerikai állat-ember istenség motívumnak.

Mezo-Amerikában az első művészeti alkotásokat az olmékok készítették. Az uralkodók portréinak kivételével(őket óriási faragott kőfejeken ábrázolták) művészi tárgyaik elsősorban vallásos jelentést hordoztak. Az ábrázolások zavarba ejtő bonyolultságban egyesítették az állatok és emberek jellemző vonásait. Csak az utóbbi években vált nyilvánvalóvá, hogy az olmékok nem csupán a korábban egyedüli istenségnek vélt “jaguárembert” tisztelték hanem számos istenséget magába foglaló panteonjuk volt.

Az 1965-ös ásatás alkalmával a Veracruz állambeli Las Limánál talált nagy nefritfigurának köszönhetően ma már világosan látjuk, hogy számos egyéni vonásokkal rendelkező olmék istenség létezett. Ezek sajátos vonásait az ábrázolásokon szabadon felcserélték más természetfeletti lények jellegzetességeivel. A Las Limas-i figura egy törökülésben ülő fiatal férfit ábrázol. A férfi vállaira és térdeire négy különböző olmék istenség hasított fejű ábrázolását vésték. Ezek az ábrázolások nyújtották az első vezérfonalat a maja ikonográfia felépítéséhez, ha nem is feltétlenül annak jelentéséhez. 

Az olmék ikonográfián megjelenő állatokat totemállatokként tisztelték. Állatábrázolásaik jelzik, hogy ezen kultusz forrása valószínűleg a közelben fekvő trópusi őserdő lehetett. Ilyenek voltak a hárpiák(a fakoronákon élő majmokkal táplálkoztak), jaguár, kajmán és a cápa.

Egyéb elképzelések:

Thor Heyerdahl norvég kutató – számos más kutató hasonló elméleteit követve – feltételezte, hogy az olmékok ősei hajókon átkelhettek az Atlanti-óceánon, és kultúrájuk az ősi közel-keleti kultúrák öröksége. 

Azzal indokolta felvetését, hogy bár az olmék kultúrában alakult ki a piramisépítés, olyan vidéken éltek, ahol nem volt kő, mégsem a helyben lévő fát használták, hanem a nehezen hozzáférhető követ. Ezen kívül hasonlóságot látott az olmék ábrázolások arcai, és a mai berber és szemita népek vonásai között. Elképzelése elméleti igazolásaként 1970-ben egy hétszemélyes, egyiptomi mintára épített nádhajón a marokkói Szafi városából Barbadosra hajózott.

Az olmék szobrok arctípusai (negrid jellegű vonásai) a mai napig is vitatott eredetűek, a kérdés lezárása még hátra van. Azt a legtöbben kevéssé valószínűnek tartják, hogy afrikai eredetű lenne az olmék kultúra. Főképp annak piramisépítő jellege miatt, hiszen az olmék piramisokat az egyiptomiaktól legalább 800 év választja el egymástól.