Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, sokszor kellett irányt váltanom, máskor pedig le is tértem az utamról. De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, mert meg voltam győződve arról, hogy nem élhetem másképp az életem. Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem és mely hidakat kell fölégetnem.
Ha nehéz időszakon mész keresztül, ne feledd: nagy csatákat vesztettél, de túlélted és itt vagy. Ez győzelem. Mutasd meg az örömöd, ünnepeld, hogy képes vagy továbbmenni.
Ne hallgass másokra, amikor azt mondják, hogy “ez az út jobb”, vagy “az az út könnyebb”. Isten legnagyobb adománya számunkra az a képesség, hogy önállóan tudunk döntést hozni.
Mindannyian gyerekkorunk óta azt hallgatjuk, hogy azt, amire vágyunk, lehetetlen elérni. Ahogy telnek az évek, úgy halmozódnak fel bennünk az előítéletek, a félelmek és a vétkek homokszemcséi. Szabadulj meg tőlük! Ne holnap, ne is ma éjszaka, hanem most, azonnal.
Hűséget soha nem szül erőszak, félelem, bizonytalanság vagy megfélemlítés. A hűség olyan döntés, amelyet csak az erős lelkeknek van bátorságuk meghozni.
Öröm. Ez a Mindenható egyik legfontosabb áldása. Ha vidámak vagyunk, az azt jelzi, hogy jó úton járunk.
Ne járj se gyorsabban, se lassabban, mint a lelked. Mert lépésenként tanítja meg, miben vagy hasznos. Lehet, hogy részt veszel egy nagy csatában, amely segít megváltoztatni a történelem menetét. De az is lehet, hogy csak rámosolyogsz valakire, aki éppen az utadba vetődik.
Isten szemében semmi sem haszontalan ezen a világon. Még a fáról lehulló falevél sem, vagy az elhullajtott hajszál, vagy az eltaposott rovar, ami útban volt. Minden létnek van értelme.
Magányukban az emberek felfedezik a szerelmet, amely különben talán észrevétlenül érkezett volna. Magányukban megértik és képesek tisztelni a szerelmet, amely véget ért. Magányukban el tudják dönteni, hogy érdemes-e küzdeni azért, hogy visszatérjen, vagy hagyni kell, hogy mindenki menjen a maga útjára. Magányukban megtanulják, hogy nemet mondani nem feltétlenül szívtelenség, igent mondani pedig nem feltétlenül erény.
Ha felfedezzük, kik vagyunk valójában, kénytelenek vagyunk elfogadni azt is, hogy sokkal tovább mehetünk a megszokottnál. És ez megrémiszt. Jobb, ha nem kockáztatunk túl sokat, hiszen mindig hivatkozhatunk arra, hogy “azért nem tettem meg, amit kellett volna, mert nem hagyták”. Ez így kényelmesebb. Biztonságosabb. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy lemondunk a saját életünkről.
A Szeretetet éppen az tartja életben, hogy változik, nem pedig az, ha szilárdan áll és nem érik kihívások!
A Keserűség (…) elsődleges célpontja az ember kedélyállapota. Akit megtámad a betegség, az elveszti az érdeklődését a világ iránt, semmihez nincs kedve, és néhány év múlva teljesen magába zárkózik – miután minden energiáját arra pazarolta, hogy erős fallal vegye körül magát, annak érdekében, hogy a valóság olyan legyen, amilyennek látni szeretné.
A szem a lélek tükre, és visszatükröz mindent, ami rejtve van. De a belülről fakadó ragyogáson kívül más szerepe is van a szemnek: kifelé is tükörként működik. Azt is visszatükrözi, aki belenéz.
Amikor egy falevél lehull a fáról, vajon úgy érzi-e, hogy legyőzte a hideg? A fa azt mondja a levélnek: “Ez az élet körforgása. Talán azt hiszed, hogy meghalsz, de valójában bennem élsz tovább. Neked köszönhetem, hogy élek, hiszen általad lélegeztem. Azt is neked köszönhetem, hogy szerettek, mert árnyékot tudtam adni a fáradt vándornak. A te nedved az én nedvem: mi egyek vagyunk.”
A természet körforgásában nem létezik sem győzelem, sem vereség. Csak a mozgás létezik.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy a fontos szavakat a szívünkbe rejtsük. Mint például azt a szót: “szeretlek”. De ne várjuk el cserébe, hogy mi is ugyanezt halljuk. Azért szeressünk, mert szeretnünk kell. Másképp az élet elveszti értelmét, és a nap sem ragyog többé.
Ahogy haladok a jövő felé, utamat segítik a múltbéli botlásaim után maradt nyomok.
Vannak helyek: hiába pusztítja el őket háború, üldöztetés és közöny, mindig szent helyek maradnak. Mindig akad valaki, aki érzi a hiányát, és újjáépíti.
Az univerzum vállalja, hogy kijavítja helyettünk a hibákat.
Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.
Ne hagyd, hogy mások véleménye vezessen, amikor olyanokat hallasz, hogy “ez szebb” vagy “az könnyebb”. Sok energiádba és lelkesedésedbe fog kerülni, hogy elérd a célod, úgyhogy egyedül te vagy a felelős érte, és biztosnak kell lenned a dolgodban.
A szeretet hidat képez olyan pontok között is, melyek között lehetetlennek tűnik a kapcsolat.
Sokkal fontosabb felfedezni egy olyan templomot, amiről még senki sem hallott, mint elmenni Rómába és kötelezően megnézni a Sixtus-kápolnát, kétszázezer másik turistával együtt, akik a füledbe kiabálnak. Természetesen menj el a Sixtus-kápolnába is, de sétálj az utcákon, vessz el a sikátorokban, ízleld meg annak szabadságát, hogy keresel valamit, amiről nem is tudod, hogy micsoda.
“Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk.” A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni – egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar.
Fontos, hogy hagyjuk, hogy a sors beavatkozzon az életünkbe, és eldönthesse, mi a legjobb mindannyiunk számára.
Hozzászólás
Comments 0